szeptember 7. kedd
Regina

hírporta

miserend

táborhely

médiatár

emberhalász

fórum

plébánia

Felhasználónév:



  Jelszó:


Regisztráció
Jelszó emlékeztető
Csapra vert Teológia előadássorozat folytatódik
március 9. 0:00

Szeretettel hívnak minden érdeklődőt 2010. március 10-én 19 órakor a Csapra vert Teológia következő előadására, a Vaskapuba (Budapest, VIII. ker. Szentkirályi u. 23.) Ez alkalommal Michael Glover, a KPMG adócsoportjának vezető partnere lesz a vendég. Az es témája: A menedzsmentben minden az emberről szól.

Kocsmákba, szórakozóhelyekre szeretné eljuttatni a keresztény értékeket a Mission is Possible csoport, amely 2007 óta tartja előadásait reményről, szeretetről, szolidaritásról. Legközelebb a KPMG vezető tanácsadó partnere, Michael Glover beszél szakmája és a hit összeegyezethetőségéről.

A rendezvényre elsősorban fiatalokat – egyetemistákat, nagyobb gimnazistákat, fiatal felnőtteket – várunk. Azért verjük csapra a teológiát, mert olyan helyekre szeretnénk pozitív üzeneteket eljuttatni, ahol, teljesen érthetően, jól érzik magukat a fiatalok. Nem az egyház reklámozása a célunk, hanem arról szeretnénk beszélni, hogy van jövő, van remény mindenki számára.


A szerdai előadó, Michael Glover a KPMG tanácsadó cég vezető partnere. A KPMG a Price Waterhouse, a Morgan Freeman és a Deloitte mellett egyike a „nagy négyeknek”, a világ legnagyobb, légsikeresebb tanácsadó cégeinek. Michael angol származású, mélyen hívő katolikus ember, aki immár 10 éve vezeti a KPMG Hungary adórészlegét, kiemelkedő sikerrel. A management az emberről szól című előadásában szó lesz személyes életéről, hitéről, arról is beszél majd, hogy az emberközpontúság és az üzleti siker nem ellentétpárjai egymásnak, hanem – tapasztalata szerint – kéz a kézben járnak.

Az adószakértő és a Mission is Possible Csoport a tanúságtételre március 10-én 18 órától a Vaskapu Söröző Lovagtermébe várja az érdeklődőket.


VPA Hírporta hir@hirporta.hu

 



A rovat hírei
Megújult a Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa
Gyógyító szeretet a gyászban
Hivatástisztázó lelkigyakorlat a Domonkos Nővéreknél
Tanúságtétel a tisztaság értékessége mellett
Hétezer zarándok hallgatta Erdő Péter bíboros atyát Szentkúton
Ferences emléktáblavatás Pápán
Újszegedi Mária-Napok 2010
A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány közleménye
Erdő Péter bíboros atya elsőszombati szentbeszéde Pilismaróton
Lélek - Ritmus Egyházzenei Találkozó Dunabogdányban
Margaritha nővér újra Magyarországon
Kálvária búcsú Monokon
Iskolák a nemzetért zarándoklat
Személyesen kísért lelkigyakorlat a Kármelben szociális testvérek vezetésével
Egyenlő eséllyel az ismeretekért – egy éves projektet zárt a Szent József Katolikus Általános Iskola
 
Kereső

Észrevételek, kiegészítés

Ha a hír / esemény adataival kapcsolatos észrevételed van, (javítás, kiegészítés, változás) kérünk írd meg nekünk! Hálásan köszönjük a segítséged!

Eseménynaptár

<<2010. szeptember>>
HKSzCsPSzV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930

Feltöltés

Új hír beküldése

Szavazás

Ismered a www.miserend.hu oldalunkat?

igen, a saját templomom adatait én tartom karban
igen, nagyon jó oldalnak tartom
igen, kerestem már ott miseidőpontot
nem, de most megnézem
nem, kizárólag a hírek miatt nézem ezt az oldalt


Látogatók

Oldalainkon jelenleg 69 látogató van.

hírek: 22
eseménynaptár: 10
miserend: 37