Nemzetek Nagyasszonya néven a 2000-es jubileumi szentévben nemzetközi ferences közösség kezdte meg működését Brüsszelben, a Chant D’Oiseau kolostorban azzal a céllal, hogy a rendtagokat felkészítse a külországi, főképpen afrikai missziós munkára. A nemzetközi közösség március 7-én emlékezett meg az alapításról. Az ünnepségre meghívták a rend akkori legfőbb elöljáróját, Giacomo Bini atyát és Vincenzo Brocanelli testvért, aki tagja volt a világ különböző sarkaiból érkezett, misszionáriusképzésre szakosodott csapatnak. A brüsszeli ferences missziós képzéshez 2005-ben csatlakozott Szent Ferenc családjának két másik férfi ága, a kapucinusok és a minoriták is, vagyis immár a teljes első rend képviselve van a közösségben, és együtt képzik a holnap katolikus hithirdetőit. A tízéves évfordulóról való megemlékezésen a klarissza nővérek is részt vettek.
A brüsszeli ferences misszionáriusképzőben francia és angol nyelvű oktatás folyik, amelyen a külszolgálatra készülőkön kívül a már missziókban tevékenykedő szerzetesek is részt vesznek továbbképzés jelleggel. A ferencesek hasonló központ létrehozását tervezik Dél-Amerikában és Ázsiában is az ottani missziós feladatok sajátosságaira való tekintettel.
VPA Hírporta hir@hirporta.hu